Selejtezés

Cégünk immár 22 éve foglalkozik informatikai eszközök forgalmazásával valamint szervizelésével. A hosszú évek alatt sokszor találkoztunk azzal a problémával, hogy egy cégnél a korábban használt irodatechnikai eszközök egy raktárban várják, hogy leselejtezésre kerüljenek. Ennek sokféle oka lehet, gyakran egy a gazdaságosságot meghaladó meghibásodás vagy cégek esetében egy gépflotta tervezett cseréjét követően, esetleg elavulás miatt ezek az eszközök már csak problémát okoznak, hiszen egy cégnél ezek a tárgyak szerepelnek a leltárban, időszakonként át kell tekinteni azokat - ezzel értékes munkaidőt eltöltve - valamint gondoskodni kell a megfelelő tárolásukról, ami felesleges raktári kapacitást emészt fel. A hatályos jogszabályok szerint cége a meghibásodott, vagy értéktelen eszközök megfelelő feldolgozásáért is felelős ennek adminisztrációja és logisztikája is körülményes, elmulasztása pedig komoly bírságot vonhat maga után. Erre a problémára dolgoztunk ki egy teljes körű, rugalmas megoldást.

Önnek vagy a cégben erre illetékes személynek csak annyi a feladata, hogy felvegye munkatársaink egyikével a kapcsolatot és egy személyes konzultációt követően megszabaduljon egy problémától.

Hogyan zajlik a gyakorlatban mindez?
Az arra illetékes személy által kijelölt eszközökről egy részletes leltárívet készítünk, melyen szerepel a megrendelő által igényelt minden adat (pl. gyári szám, belső leltári szám, típus, modell, konfiguráció, állapot stb.). Ezt követően a selejtezendő eszközökről egy selejtezési bizonylatot adunk. Sokszor felmerül selejtezéskor, hogy vajon mi fog történni a számítógépek adathordozóinak tartalmával? Vajon nem kerülnek illetéktelen kezekbe? Esetleg a konkurencia nem fog-e megtudni bizalmas adatokat? Erre kimondottan ügyelünk és többféle módon akadályozzuk meg az adatok „kiszabadulását”. Egy rutin formattálás természetesen nem jelent megoldást, viszont egy úgynevezett data wipe eljárás segítségével, garantáltan nem marad a gépekben levő adathordozón visszaállítható adat.

Ez miként lehetséges?
Az általunk használt szoftver annyira komolyan veszi az adattörlést; hogy a szokásos DoD (U. S. Department of Defense, azaz az Amerikai Védelmi Minisztérium által szabványosított) felülíráson és törlésen alapuló adatmegsemmisítést 3 alkalommal egymást követően végigfuttatja a merevlemezek, flash drive-ok minden szektorán így lehetetlenítve el az azokon tárolt adatokhoz való későbbi hozzáférést. Természetesen vannak CD vagy DVD lemezek Dat kazetták egyéb szalagos archiváló eszközök kazettái melyeket időszakonként szintén érdemes selejtezni és gondoskodni azok környezetbarát és biztonságos megsemmisítéséről is. Ezen adathordozók általában nem wipe-olhatók biztonságosan így ezeket általában bezúzással, darálással vagy égetéssel lehet csak garantáltan megsemmisíteni. Ezen adathordozók ilyen módon történő megsemmisítése szintén megoldható, akár közjegyző bevonásával és általa felvett valamint hitelesített jegyzőkönyv készítésével. Ezek után maradt egy raktárnyi adatoktól megszabadított eszköz melyet cégünk saját járművein elszállít és gondoskodik az eszközök környezetbarát további kezeléséről. A még használható és nem teljesen elavult eszközök vagy azok egyes részei a használt számítástechnikai piacon futnak tovább az elavult, korszerűtlen vagy hibás eszközök pedig szétbontás után, mint szelektív alapanyag kerülnek vissza az anyagok körforgásába. Új szolgáltatásunk keretében, ha Ön mint a döntéshozó, szeretne a leselejtezett eszközökből egy „börzét” összeállítani, ebben is tudunk segíteni.

Mit is jelent ez a gyakorlatban?
Összeállítunk egy listát az Ön cégétől elszállított, selejtezett, de még korszerűnek mondható eszközökből, mely listából a dolgozók foglalásos rendszerben rendkívül kedvező áron vásárolhatnak eszközöket. Ennek előnyei, hogy a dolgozók egy szakszerviz által átvizsgált, kívül-belül megtisztított, otthoni használatra ideális számítógépet például a piaci ár töredékéért megkaphatnak, oly módon, hogy előzetes időpontban szaküzletünkben át tudják venni és ki tudják fizetni a gépet. Tapasztalataink szerint egy ilyen lehetőség általában nagyon pozitív fogadtatásra talál.

Ezzel áttekintettük a számítógépek sorsát, de vannak egyéb eszközök is egy raktárban: nyomtatók, fénymásoló gépek, scannerek, monitorok perifériák, hálózati eszközök, kábelek. Ezeknek mi lesz a sorsa? Szintén átvizsgálást követően döntünk az eszközök sorsáról. Sokszor egy fénymásoló vagy nyomtató, ami már az egyik cégnél „szemét” az például egy iskolában vagy kisebb költségvetésű cégnél még évekig megbízható munkaeszközként tovább dolgozik. Az így hozzánk került gépek egy része adományként másik része használt kereskedelemben folytatja életciklusát. Ami pedig selejtnek bizonyul az alapanyagaival járul hozzá a következő korszerű eszközpark legyártásához.

Mibe kerül mindez?
Ez mindig függ a selejtezésben résztvevő eszközök korától, állapotától és jövőbeni újrahasznosításának százalékos arányától. Nézzünk példákat:
Egy tervezetten lecserélt géppark általában 3-4 éves, ami még az az időszak, amikor a gépek nagy százaléka még továbbra is használható állapotban van. Ebben az esetben cégünk fizet az eszközökért.
Egy ugyanilyen tervezetten lecserélt géppark plusz kiegészítve a gyakran 5-10 éve porosodó informatikai eszközökkel. Ebben az esetben a régi eszközök környezetbarát feldolgozásának költsége gyakran eléri vagy meghaladja a még használható eszközök értékét, így ilyenkor gyakorlatilag az eszközök leselejtezése nem kerül a cégének költségbe, de hasznot sem eredményez.
Egy többségében elavult vagy hibás, sérült eszközöket tartalmazó leltár után megállapítjuk, hogy az eszközök megsemmisítésének mennyi a költsége, melyet a cégünk által kiállított számla ellenében az Ön cége fizet. Tapasztalataink alapján ezen összeg még mindig lényegesen kevesebb, mint a felhalmozott és teljesen használhatatlan eszközök tárolására, őrzésére, leltárban tartására akár egy év alatt ráfordított anyagi és emberi erőforrás.

Mennyi idő alatt zajlik le a selejtezés?
Erősen függ a selejtezendő eszközök mennyiségétől és szállíthatóságától, de minden esetben előre egyeztetett időpontban megjelenve történik. Legtöbb esetben 1-2 munkanap alatt el tudjuk végezni a selejtezést, mindig figyelembe véve az adott cég sajátosságaiból adódó körülményeket, rugalmasan kezelve a délelőtti, délutáni vagy akár az éjszakai időpontban történő elszállítási igényt is.

Kérdésével forduljon bizalommal hozzánk!